Menekülés a megtámadott Izraelből - egy utas mesélte el hazajutását
Ádámnak és családjának sokszorosan is mázlija volt.
Ádámnak és családjának sokszorosan is mázlija volt.
A külügyminiszter elmondta, hogy hétfő délelőttre minden magyar állampolgár elhagyta Izraelt, aki korábban jelezte a nagykövetségen távozási szándékát, így az utolsó turnusban 15 külföldi állampolgárt is el tudtak hozni.
Mint minden esetben, most is csak akkor adunk tájékoztatást ilyen akciókról, amikor az abban érintettek már biztonságban vannak. Az idejekorán adott tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok százainak életét veszélyeztette volna – közölte a miniszter.
Összesen 400 Izraelben tartózkodó magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot, folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről.
A Tungsramnak már öt éve sem volt esélye a túlélésre, nem véletlen, hogy az amerikai GE jelképes összegért adott túl rajta. A veszteséget végül a magyar adófizetők állják.
Féltékenyek, utálnak minket – a külgazdasági miniszter szerint ezért fagyasztották be az uniós támogatásokat a jogállamisági-korrupciós vitában.
A külügyminiszter egyeztetett izraeli kollégájával, Eli Cohennel is, hozzátette, minden ott ragadt magyar családdal felvették a kapcsolatot.
A külügyminisztérium több mint száz Izraelben tartózkodó magyar állampolgárral áll folyamatosan kapcsolatban.
A Kymiring nevű pálya felépítése 30 millió euróba került, amiből a finn állam 6,5 milliót vállalt.
A külügyminiszter szerint ugyanis bármikor visszatehetik, illetve még fent van a listán a pénzintézet oroszországi entitása és négy magyar bankvezető is.
A hírügynökség azt persze nem mulasztotta el kiemelni, hogy az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez is szükség van mind a 27 tagország beleegyezésére, amiről Orbán Viktor már megüzente, hogy a magyar parlament nem fogja megszavazni a közeljövőben.
Szijjártó közösségi oldalán posztolt arról, hogy a kijevi találkozó helyett mi most a fő feladat.
Vadai Ágnes kérdezte Szijjártó Pétert, hogy mekkora hiteleket kapott az ország leggazdagabb embere a horvátországi és bosznia-hercegovinai vásárlásokra.
Háromszáz új munkahelyet hoznak létre, a kormány is beszáll a beruházásba 4,3 milliárd forinttal.
A SneakerSpotter Szijjártó Péter és Manuel lábbelijéről is posztolt már.
A magyar külügyminiszter a legforróbb kampányidőszakban csatlakozott a helyi ellenzékhez.
A minisztérium szerint a tárcavezető azért utazik repülővel, hogy minden munkalátogatás a lehető leghatékonyabb módon valósuljon meg.
Tovább növeli a levegőben töltött órái számát külügyminiszter.
Tengely jöhet létre Pozsony és Budapest között az Unió és a NATO ellen, ha a SMER nyer öt nap múlva Szlovákiában. A lengyel választási kampány finisében az ellenzéki vezető, Donald Tusk lejáratása lett a kormányzó PiS legfontosabb célja. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Az eredeti elképzelésekhez képest óriási csúszásban van a projekt.